• Zita

Az őszi-téli sminktrendek (AW18)


A mostani trendeket áthatja egyfajta szabadságérzet. Még mindig sok a minimalista, letisztult smink, de egyértelműen fellelhetőek elemek a punk-rock és a 80-as évek diszkó korszakából is, amik színesebbé tették ezeket. A legtöbb smink könnyed vagy játékos akármelyik végletet is fedezi fel. Még a sötétebb sminkeknek sem volt sokszor melankolikus hangulata, inkább az önkifejezés volt a céljuk. Mint minden szezonban, most is vannak visszatérő elemek.

Flat lay fotók: Forgeron Studio

A natúr smink sosem megy ki a divatból. Az idei szezonban nagy hangsúlyt kapott a ragyogóan ápolt bőr. Ez a fajta ápoltság vagy spa-hatás az utóbbi években egyre inkább teret nyert, hiszen a jó smink a szép bőrrel kezdődik. A jól előkészített, hidratált bőrre kevesebb alapozó szükséges, így érhető el az igazi no-makeup makeup.

Ha valamilyen szín került az arcra, akkor legtöbbször a barackos/rózsaszínes pirosítók kerültek elő az üde hatás érdekében. A kontúrozás csak nagyon finoman jelent meg 1-2 helyen.


A fekete örök. Ebben a szezonban is többféle módon jelenik meg. Az 50-es évek inspirálta klasszikus, enyhén cicás tusvonal jellemző volt a kifutókon, ahogy a ceruzás, körbe satírozott szem is. A klasszikusok mellett viszont érezhető volt a punk-rock hatás, a kicsit mosottabb, kevésbé precíz használata a feketének: a füstös szemekben sokszor különböző textúrákkal, színekkel vegyítve került fel, de néhol még az ajkakon is megjelent.


Érdekes módon ebben a szezonban kifejezetten kevés volt a szájhangsúlyos smink. Az ajkak sokszor teljesen natúran maradtak, esetleg egy kis ajakápoló került rájuk vagy szájfény, ami az utóbbi években visszaszorult, most mégis lehet új életre kel. Ha mégis valamilyen erősebb rúzs került fel, akkor jellemzően sötét árnyalatok: vörös, bordó, burgundi, fekete és sokszor nem is határozott kontúrral, hanem lazán satírozva az ajkakra.


Annál többféle szín jelent meg a szemeken: tusvonalként, szemsatírban, de még szempillaspirálként is. Leginkább az élénk, tiszta színek voltak jellemzőek: vibráló kékek, sárgák, narancssárgák és rózsaszínek. Ezek élesen, vonalszerűen is felkerülhettek vagy csak a bőrbe mosva, de mindig nagyon letisztultan, egy gesztusként szerepeltek, szempillaspirál nélkül.


Sokszor került a hangsúly az alsó vízvonalra és szempillatőre színes csíkokkal vagy cicás szemsatírral, ami szintén nagyon jellemző forma volt idén.


A belső szemzug kiemelése is egy visszatérő elem volt világosabb, fényesebb árnyalatokkal vagy glitterekkel.


A fénylő textúrák és glitterek még mindig nagyon hódítanak a kifutókon is. A szemeken vagy akár az egész arcon tündököltek a különböző árnyalatok.

A kísérletező jelleg mindig jelen van a sminktrendekben színekben és formákban is. A termékek rohamos fejlődésével egyre több fajta textúrára van lehetőség és ezek rétegzésével nagyon érdekes hatásokat lehet elérni.


Minden szezonban izgalmas sminkeket lehet látni a kifutókon és nagyon sok irányvonalat és jellemzőt meg lehet állapítani. Fontos, hogy a trendeket nem kell túl komolyan venni a mindennapi életben. Sose érezzük, hogy követnünk kéne ezeket, de nagyon jó inspirációt és kedvet adhatnak a sminkeléshez. Inkább fedezzük fel mi az, ami hozzák passzol.

Mit vigyünk magunkkal az idei trendekből? A kísérletező kedvet. Ha valamit megtaníthatnak a mostani őszi-téli sminktrendek az az, hogy télen is lehet színesen sminkelni.

Képforrás: Vogue, Mac Cosmetics, Glowsly

#smink #sminktrendek #aw18 #ősz #tél

Cím

Clique Design Studio
1082 Budapest,
Baross utca 47. II./7.

Kapcsolat

Kövess

+36 20 804 77 84

©2018 by Zita Szlameniczky